Nyomtatás

A karmán túl

 

 

Időszerű feltenni mindenkinek a kérdést, hogy a legutóbbi tapasztalataink fényében, milyen valóságalapja van a karmának?

http://www.feny-ter-kep.hu/index.php/irasok/29-ellopott-eletek

Tudom, ez így sokak számára kihívó feladat. Sok évet és munkát fektettünk ugyanis abba, hogy megtudakoljuk az előző életeink tapasztalatait, és főként kihatásait a jelenlegi életünkre. Rengeteg analízis, belső utazás, pszichoanalízis, terápia után, - főként azok, akik ezt végig csinálták, - első pillanatra megkérdőjelezik a felvetésem. És nem beszélve a terepautákról, segítőkről. – akik erre tették fel szolgálatukat, tevékenységüket. Mégis, akkor járok el tisztességesen, ha beszámolok a valóságról.

Az előző írásban bemutattam, hogy milyen éteri síkon belénk helyezett mesterséges implantátumokkal dolgozik a Föld körüli karantén rendszer. Ezzel, milyen hamis, átírt életfeladatokat adnak, hogy lassítsák és eltereljék az eredetileg vállalt feladatainkat a megvalósulástól. A tudatosságunk elvételével, rabszolgákká váltunk, egy nem emberi, galaktikus faj közreműködésével. De a sor elején, nem fizikai entitások állnak. Végül is, ha nem tekinthetem a beültetett hamis életprogramomat eredetinek, akkor a tartalma okán nem igaz rá a karma törvénye sem! Ezt gondold át, nagyon fontos!

 

A beavatkozások nagyjából huszonötezer éve tartanak. Ezért az emberi kollektív tudatban masszívan benne vannak. Ezért is lehetséges, hogy a keleti tanok, - mint például a buddhizmus is, - vallja a karma törvényét. Hisz a tan létrejöttekor megtapasztalta az ok-okozat hatását. Ez igaz, és nagyon fontos tapasztalata az ember kollektív tudatosságának. Valóban létezik ez a törvényszerűség a kollektív tudaton belül. De a beavatkozás révén, pont az ok hitelessége szűnik meg! Erre viszont csak a mai korban jöttünk rá. Pont, a megemelkedett tudat révén. Tehát, amit nagy nehezen a terapauta kianalizált bennünk, - mint előző életbeli okot, - annak egy része, teljesen mesterséges, kitalált történet! Azt a célt szolgálta, hogy az élethelyzetünket erre a kauzalitásra utalva, fogadjuk el. Tűrjük el a sérelmeket, a megalázásokat, a lelki vagy fizikai erőszakot, az egyébként elfogadhatatlan viselkedéseket. Bár az elfogadásunk elvileg a lélek erősödését hozhatja magával, - mégis csak hazugságra épül, így választási lehetőséget ad. Választhatunk, hogy magunkra nézve elfogadjuk a többség által eltűrt kauzalitás hitelességét, vagy pont a tudatosságunk emelkedésével, kizárjuk ezt az életünkből ezután. Nem megbántani kell az ezen a szakterületen szolgáló segítőket, és azokat, akiknek végül is segített az analízis feldolgozni a traumájukat. Sőt, tisztelet illeti őket, hisz az akkori legjobb tudásuk és segíteni akarásuk mentén cselekedtek, és cselekszenek ma is.

A traumáink feloldásában azonban innét kezdve, ténylegesen választhatunk. Vagy beülünk a karma szabálya szerinti feloldásra, vagy eleve ismerve a hamis életprogramok okozati tényét, felülemelkedünk a beavatkozáson. Azaz, tudjuk, hogy mesterséges volt a beírt kitalált cselekmény, vagy élethelyzet, és nem igaz a kauzalitás törvénye sem ezért! Mivel a csalás ténye kiderült, nincs értelme és oka annak sem, hogy elkezdjük szétválogatni a filmünkből azt, hogy mi eredeti, és mi az átírt. Az egész hamis, így átléphetünk felette. Ettől kezdve a terepauta így abban tud segíteni, hogy a csalás miatt oldja fel az okozott traumát. Ez is fontos.

 

Az emberi történelemben már történt külső kísérlet arra vonatkozóan, hogy erre csalásra fény derüljön, és felhívják az emberek tudatosságát a csalásból eredő hamis értelmezésre. Azaz, például, hogy nincs eredendő bűn!

Igen, ezt Jézus Urunk testet öltésével és főként a tanításaival valósította meg. Nem kevesebbet állítok, mint azt, hogy Jézus tudott az elmeprogramozásról, tudott az implantátumokról és a beírt hamis életprogramokról. Mivel mindezek együttesen, abban a korban alapot adtak annak a felfogásnak, hogy eleve bűnben születtek, és ezért szükséges elfogadni az éppen aktuális életük szenvedéseit, - ez biztosította a mindenkori hatalom számára az ideológiát. Az emberek lelke feletti irányítás képességét, és az egyházak általi intézményét. Jézus kevés embernek beszélhetett nem emberi, földönkívüli fajokról, vagy implantátumokról, beírt programozásról. Az átlagember számára azt az egyszerű és igaz tanítást adta át, hogy nincs bűn, nincs bűnben való születés! Szerető Isten van, és az Univerzum legerősebb energiája a szeretet.

Tanításaiban arra figyelmeztet, hogy az áldozat helyett irgalmasak legyünk. Például Máté evangéliumában, 9. Máté és Keresztelő János tanítványai, 13:

Elmenvén pedig tanuljátok meg, mi az: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot. Mert, nem az igazakat hívogatni jöttem, hanem a bűnösöket a megtérésre.”

 

Összegezve: a csalás ténye miatt, okafogyott magunkra nézve vállalni a hamis ok-okozat törvényét. Ha hamis az ok bármely részlete, nem érvényes a kauzalitás sem. A kauzalitás szabálya önmagában érvényes, de minden olyan esetben, ahol sérül az ok tisztasága, nem érvényes. Márpedig a Föld, több évezrede megszállt, félrevezetett hely. A tényleges háttérhatalom ezt a hamis ideológiát használja arra, hogy a lélek zsarolásával uralkodjon.

A történetnek azonban van egy másik aspektusa is!

A Jézus program, tehát azért történt, hogy kísérletet tegyen a hamis programozás hatásának a megszűntetésére. A program arra épült, hogy az igazság ereje felemeli, felszabadítja az emberi tudatot. Ezáltal, a követők, - mint szabad tudattal rendelkező emberek, - kilépnek az erőszakkal működtetett hatalom struktúrájából. Jézus tevékenységével pont ezt bizonyította. Hisz, amikor betegeket gyógyított, vagy halottnak vélt nőt támasztott fel, - a hamis programot felülírta. Helyette új programot írt be a tudatba. De hát Ő maga is ezt mondta:

Új parancsolatot hozok néktek!”

Ma ezt úgy mondanánk, Új programot mutatok néktek.

Tehát Jézus tudhatott a tudatmanipulációról. Ismerte az eljárást és a hatását. Azonban nem egyedül jött eltörölni a manipulációs programot. Előtte járt és szolgált Keresztelő Szent János.

Máté Evangéliuma 3.

Azokban a napokban pedig eljöve Keresztelő János, aki prédikál vala Judea pusztájában.

2.És ezt mondja vala: Térjetek meg, mert elközelített a mennyeknek országa.”

Keresztelő Szent János olyan tudás birtokában volt, ami a legtöbb ember számára kilépést, megoldást jelentett az akkori struktúra rabságából. Bár a Jordán vizébe merítkezés maradt fenn, mint a megkeresztelkedés procedúrája, vélhetően sokkal többről volt szó. Feltételezem, hogy Keresztelő Szent János is tudott a tudatmanipulációkról. A beavatás által kioldotta a hamis kódokat, és lehetővé tette a tiszta tudat állapotát. Ő volt az első kikódoló. Ezért kereste fel maga Jézus is.

A találkozás és a kikódolás után, Jézus a pusztába megy. Negyven napra! Ez fontos egybeesés.

 

Egy ember fizikai létét, ma már tudjuk, több energiamező együttes, harmonikus összhangja teszi lehetővé. A fizikai test mellett, legalább ennyire fontos és valós az éteri, az asztrális, a mentális és a többi energiatest szerepe. A fizikai test halála, nem jelenti a többi energiatest végét is. Igaz, átalakulnak, és az energiák betagozódnak az adott sík közös mezőjébe a tapasztalatokkal együtt.

Az ember halálát követően meghatározott idő telik el, a különböző energiatestek leválásakor. A fizikai testben a szív megállásával áll be a halál állapota. A Lélek tovább folytatja a létezését. Az ember tudata tovább létezik, a korábbi materiális léten. A Lélek távozását felkészítés előzi meg, és a folyamat végig felügyelet alatt zajlik. A biológiai halállal megkezdődik az ideiglenes burkok leválasztása. Elsőként az éterikus test válik le, ez a harmadik napon történik.

Azonban nagyon fontos tudnunk, hogy a halál maga is jelentős energiát igényel. A fizikai test lebomlásához szükséges az egész életünkben felhalmozott életenergiánk húsz százaléka! És a Lélek további felemelkedéséhez is további energiára van szükség. Mindez összefügg azzal, hogy az adott energiatest, tisztuljon. Hisz csak így tud felemelkedni.

 

Az ideiglenes burkok, egymás után, a fizikai testtől kiindulva válnak le. Először az éterikus testünk. Majd a tisztítások hatására az asztrális testünk, a kilencedik napon. Ekkor történik egyfajta ítélet, amely meghatározó a Lélek számára.

Ezután, az ítélet után, mentális testünk, negyven napra tud leválni, az ún. elosztóban. Igazán magas szintű lelkeknél a mentális test megmarad, nem válik le. Mindhárom ciklusban az energiamezők tisztulása történik, a piszkos energiák levezetésére.

Csak megjegyzem, hogy a jelenlegi kor, a Felemelkedés kora, valójában ugyan erről a folyamatról szól. Csupán, most azzal a különleges lehetőséggel, hogy ha képesek vagyunk az említett három, ideiglenes burkot megfelelően megtisztítani, a felemelkedés megtörténik a fizikai test halála nélkül is!

Visszatérve Jézus negyven napos, a pusztában töltött idejére, ez pont egybe esik a halálkor, a mentális test tisztításának idejével. Jézus esetében, nyilván a céljával is.

Ha összekapcsolom a mai tudásom mindezekkel, látható, hogy Jézus képes volt arra, hogy felismerje és kiiktassa a hamis programozásokat az éteri síkon, valamint a mentális burkában is. Ezzel kivonta magát a tudatkontroll alól. Szerintem ez a Jézusi program lényege és útmutatása. Ez a mai kor újbóli aktualitása.

Jézus és János tudott a tudatprogramozásról. Képesek voltak kikapcsolni az implantátumok hatását. Ettől vált fenyegetővé a földi hatalom és a nem emberi, uralkodó hatalom számára maga a program. A válaszlépéseket a történelemből nagyjából ismerjük. Bár sok részlet, a későbbi századokban szándékosan lett meghamisítva.

Mindezek fényében arra kérem az olvasót, hogy használja az idegsejtjeit és aktivizálja a szinapszisokat. A hologram szerkezetű teremtésen belül, hogyan használhatjuk az elvet, a hamis programok felülírására?

Elhiszed-e, hogy átírhatod az életfilmedet?

Elhiszed-e, hogy ez már korábban sokaknak sikerült? Elhiszed-e, hogy Jézus erre is mutatott példát? És elhiszed-e, hogy Te is meg tudod csinálni?