Nimród

 

NIMRÓD

 

 

A saját őstörténetünk Nimród királyunktól kezdődik. A Képes Krónika sem ezzel kezdené a magyar történelem hiteles feljegyzését Lajos királyunknak, ha nem lenne ennek különlegesen fontos oka. Mert, hogy akkoriban csak azt írhatták le királyi megbízatással, ami igaz és fontos volt.

Napjainkban mind az állami oktatásban, mind az akadémiai értékítéletben, hiányzik a valós történelmünk hiteles bemutatása. Tudom, legalább, másfél évszázados, tudatos, és idegen, globális érdekkörök brutális beavatkozása folyamán. Ezért Szent István királyunkig hajlandó csak a „nemzeti” farizeus társaság visszanyúlni a történelmünk hitelesítésébe. Atilla királyunk megemlítése alig történik, és a vele kezdődő turul nemzetség történelmi és vérszerinti jogfolytonosságának az említése egyáltalán hiányzik. Az az álláspont pedig, hogy voltaképp Nimród örökösei vagyunk, felér az intellektuális közösségből való végleges kiátkozással.

Nem is a szorgalmasan megtévesztő elitnek kívánom a tollam forgatni, hanem, az őseit tisztelő és kereső, nyitott lelkületű és tiszta elméjű nemzettársaimnak.

Nézzük, mit találunk mindkét terítéken.

 

 

 

 

 

 

» Cikk megtekintése
Pilisszántó titka

 

 

PILISSZÁNTÓ  TITKA

 

Pilisszántó az írott történelemben mindig is lakott, jelzett település, hely volt. Bár az írásbeliség a középkortól említi, régészeti lelőhelyeiről 16.000 - 20.000 éves maradványok bizonyítják ezt. A település még most is új és új rejtett kincseit és vélt központi szerepének bizonyítékait tárja fel.

De mit mutatnak a csillagok? Tudták, hogy a csillagos ég energiamintázatai, - amit csillag mítoszaink máig megörökítettek, - itt a Földön, annak felszínén is megtalálhatóak? Igen, a felszínen, nagyjából 10 kilométeres területeken ismétlődnek a zodiákusok energiamintázatai. Az már eddig is ismert volt, hogy a Pilis meghatározó égi mintája a Nimród csillagkép.

 

De azt kevesen ismerték, hogy ebben a földrajzi körzetben, nem csupán ez a csillagkép azonosítható. Ahogy az égen, pontosan a mellette lévő csillagképek is ugyan úgy ismétlődnek a tájban. Sőt, az ismert Ley-vonalakból, négy, pont itt keresztezi egymást. Mindezek mellett, - és talán a legfontosabb, - a Napunk portálja is a Pilisben található!

Talán ez a legfontosabb energetikai terület a Földön, hisz ez a csillagkapu biztosítja, hogy kik használhatják kozmikus közlekedésre. És ezért őrzi Nimród királyunk a pontot, és a Pilist, kozmikus stratégiai célból. 

Mindez megmagyarázhat sok dolgot a történelmünkből.

Mindenesetre Pilisszántó az ősiségben is, és ma is őrzi ennek tudását a saját címerében.

 

 

Tehát, ha legközelebb Pilisszántón járnak, keressék meg ennek az ősi, vízözöntől fennmaradt tudásnak az emlékeit.

 

 

 

 

» Cikk megtekintése
Keresztút

Keresztút

A Magyar Nemzet és a Magyar Szent Korona üdvtörténeti útja,    

 Jézus keresztútjának párhuzamában

 

 

„Bennem is mindvégig annak a megközelítésnek volt primátusa, hogy sorsunkban a nemzet keresztútjáról lehet szó. Így vélekedtem erről egészen 2014 Húsvétjáig, amikor magam vezettem zarándoklatot Bakonybélben. A stációk melletti áhítat és vezetés során jött a felismerés, hogy  a nemzet mellett a Magyar Szent Korona érintettsége legalább annyira jelentős. Azaz, a Korona szerepe a keresztút megtételében - Attila felvállalásától napjainkig, - még inkább megértést ad és további felismeréseket a megjárt utunkról. Aztán később, - a megértésnek köszönhetően, - a sorrend felcserélődött. Ma már látom, hogy a keresztút főszereplője a feltámadás garanciája és egyben védelmezője, a Szent Korona.”

 

 

» Cikk megtekintése
Lehull a lepel

Nagy Gábor

Lehull a lepel

 

 

„Magyarország, és ezen belül a Dunántúl egyik kiemelt fontosságú szakrális területe a Bakony. Ezen belül külön is említést érdemel a mindenkori királyok birtoka, a Szentgáli királyi birtok.

De milyen események játszódtak le, ezen a vidéken?

Mitől vált ez a terület Királyi birtokká? „

 

 

 

» Cikk megtekintése
Atilla öröksége

 

Atilla öröksége

 

 

 Kíváncsi vándor! Ha majd egyszer olvasod ezeket a sorokat, remélhetőleg megérted, hogy miként éltem meg akkori sorsom, és elhiszed választásom célját és felismert következményeit. Bármikor is érsz életedben a saját felismerésedhez, - hogy Te minek és kinek vagy az örököse, - segít megérteni ittléted célját és a sorsod is.

 

 

 

» Cikk megtekintése
A Bakony Szent Földrajza

  

Nagy Gábor

A Bakony Szent földrajza

 

 

„Minden zarándoklat egy beavatás. A Bak honának általam ismert szakrális minősége túlmutat a tudatosság sekélyes információin. Évezredek óta jelentős szellemi erők őrzik ezt a szakralitást. Megfelelő alázattal, moralitással, tisztelettel közelítve felé, tanít és vezet.”

 

 

» Cikk megtekintése